Zsolnai Gergő

Célom a vendégeimnek egy olyan élhető és kiegyensúlyozott életvitel kialakítása, ami hosszútávon is fenntartható és élvezhető. Legyen szó az edzésről, az étkezésről vagy akár a regenerációról.

Rólam röviden

Jelenleg harmadéves hallgató az ELTE Sport és Rekreáció szakon. Igencsak sportos családból származom, így a sport, edzés és az egészséges életmód mindig is közel állt hozzám, ezért már korán tudtam, hogy ezen a pályán szeretnék majd előrehaladni. Több sportot is kipróbáltam fiatalon, sokáig úsztam, majd 9 éves koromban elkezdtem versenyszerűen űzni a labdarúgást, amit még a mai napig is csinálok. Az első egyetemi évem alatt elvégeztem egy Sportoktatói OKJ-t majd a következőben egy Funkcionális tréner továbbképzést, illetve több kisebb workshopon is részt vettem már. Igyekszem minden egyes nap bővíteni és frissíteni a tudásomat.

EDZÉSEIMRŐL, SPECIALITÁSAIMRÓL

Az edzéseim kialakítása során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy egy erős és egészséges bázisra építsünk, emiatt nagyon preferálom az összetett gyakorlatokat, és szeretek prevenciós feladatokat is beépíteni az edzésekbe.

VÉGZETTSÉGEIM

ELTE-Sport és rekreáció

Mymove-Sportoktató (testépítés-fitness)

IWI-Funkcionális integratív tréner

Beszélt nyelvek

Angol
Német

Elérhetőségeim

E-mail: zsolnai.gergo@v30.hu
Telefonszám: +36 30 713 7140