Szeptember 4-től babaúszás a V.30-ban

Babaúszás tanfolyamunkra, 3 hónapos kortól 4 éves korig várjuk a gyermekeket szüleikkel!
Hasznos kikapcsolódás és felejthetetlen közös élmény, mely mélyíti az összetartozást baba és mama között.

Stoller Babaúszó Akadémia

Elnöke Stoller Katalin, aki testnevelő tanárként, kezdetben úszással, majd 2000 óta a legkisebb gyermekek és szüleik oktatásával foglalkozik. Speciálisan összeállított gyakorlatok alkalmazásával  olyan programot dolgozott ki (Stoller-módszer), amely a vízbiztonság elsajátítására és a vízszeretet elérésére teszi a fő hangsúlyt.

Ezen túl létrehozta:

  • az Önmentő babaprogramot®️
  • a Segítsünk, hogy fejlődhess programot (mely a sérült babák korai fejlesztését segíti és támogatja.)

A Stoller Babaúszó Akadémia®️ még 2000-ben Alsópáhokon indult, ahol azóta is töretlenül zajlanak a táborok és foglalkozások Katival. Azóta azonban, már bárhol az országban, ha az SBA logót látjátok, azonos koncepció mentén felépített gyakorlatokkal, játékokkal találkozhattok a foglalkozásokon. Ugyanazok a dalok, mondókák csendülnek fel a medencében. Ugyanaz a minőség, ugyanaz a színvonal, csak az oktatóink egyénisége és a helyszín más.

Oktatóink modul rendszerben folyamatosan tanulnak továbbképzéseinken, hogy a legjobbat nyújthassák számotokra.

Az évek során készült statisztikáink azt mutatják, hogy a rendszeres SBA babaúszásra járó manók, később sem hagynak fel a mozgással, legyen az tánc, lovaglás, jégkorong, úszás, végezzék akár versenyszerűen vagy hobbi szinten. Ezek a gyerekek felnőtt korukban egészségtudatosabban élnek, a mozgásigényük, vízszeretetük megmarad.  Ha van cél, amit a Stoller Babaúszó Akadémia hosszú távon el szeretett volna és szeretne érni a továbbiakban, hát ez, az! Az SBA-ból Stoller Kati elhivatottsága és kitartása miatt mára már egy hatalmas család nőtte ki magát, melyhez jó tartozni!

Stoller Babaúszó Akadémia®️

Vízbiztonság, vízszeretet, SBA.

Foglalkozások tervezett indulás 2021. szeptember 4.

Babaúszás tájékoztató:

Ha két szülő megy a vízbe, akkor a második szülő is köteles megvenni a 700 Ft-os kísérőjegyet.

Egy baba esetében két szülőnél több nem mehet a vízbe az oktatás alatt. Ha az oktatást a parton szeretné megtekinteni valamelyik hozzátartozó, akkor „lelátó” jegyet kell váltania, amellyel semmilyen uszodai szolgáltatást nem vehet igénybe. A medencetérben a váltópapucs vagy lábzsák viselése kötelező.

A babaúszás jegy és a kísérőjegy megvásárlása semmilyen egyéb szolgáltatás igénybevételére nem jogosít. A gyermek és a kísérő a tanmedence területén és a hozzátartozó öltözőben tartózkodhat, a kísérői karszalag az uszoda egyéb területére való belépésre nem jogosít. A babaúszásra érkezők az uszoda medencéit és a wellness részleget nem használhatják. A wellness részleg szolgáltatásaink igénybevételéhez wellness jegy váltható.

További információ, jelentkezés:
https://www.facebook.com/groups/v30belvarosisportkozpont/?ref=share

Miért jó az SBA® babaúszás?

  • mert vízben mozog a picinyed, erősítve ezáltal az izmait, gerincoszlopát, miközben kíméled a terheléstől a kicsi ízületeit,
  • mert a Pocaklakó természetes közege a víz, otthon érzi magát benne,
  • mert szakképzett oktató irányításával, komoly fejlesztő programon vehetsz részt a babáddal,
  • mert az otthoni kádban nem tudsz nagy mozgásokat végezni,
  • mert a víz felhajtó ereje segíti a tartáshibák korrekcióját,
  • mert a rendszeresen végzett izommozgás hatékonyan fejleszt,
  • mert a heti 2 alkalommal végzett testmozgás komoly fejlesztő hatással bír (izom, tanulási képesség, egyensúly stb). A merülési képességgel a tüdő és a légző izmok is erősödnek,
  • mert Apával, vagy Anyával csuda dolog a vízben lenni, rácsodálkozni egymásra és a víz alatti világra!

Mit kell még tudnod?

  • 3 hónapos kortól, vagy 6 kg-os testsúllyal lehet részt venni a foglalkozásokon,
  • időpont egyeztetés miatt érdemes felhívni az oktatót vagy az iskola vezetőjét: 20/324-5117,
  • orvosi igazolást – arról, hogy a babád egészséges – az első 5 alkalom egyikén kell leadnod az oktatónál,
  • az első alkalommal eldobható, úgynevezett egyszer használatos úszópelenkát, később már állandó, mosható nadrágot hozz magaddal. A legjobb, amivel állíthatóan szabályozhatod a nadrág bőségét a combnál.  Ha bizonytalan vagy a nadrág minőségét kérd az oktató segítségét. Fő a biztonság!
  • a foglalkozás előtt 1/2 órával már ne etesd meg a babádat,
  • A foglalkozás 30 perces, egy felnőtt aktív részvételével.
  • a foglalkozásra érdemes pontosan érkezni a medencéhez, mert a vízbe érkezés, bemelegítés fontos része az órának. Ha mégis késel, kérlek ne felejtsd, hogy a vízbe fokozatosan érkezünk, a már ismert bemelegítő gyakorlatok után csatlakozz a csoporthoz. Várunk szeretettel!

Bejelentkezés:
https://www.facebook.com/groups/v30belvarosisportkozpont/?ref=share

Megosztom

Facebook
Twitter
LinkedIn