Arra koncentrálok, hogy a testet és a lelket egyensúlyban tartsam, és segítsek ügyfeleimnek teljesítményük javításában – a pályán, az edzőteremben és az életben.
Edzőként szeretném segíteni vendégeimet a céljaik elérésében, megmutatni a mozgás örömét, hosszú távon pedig elérni a testi és lelki magabiztosságot és elégedettséget egyaránt.
Holisztikus szemléletemnek köszönhetően komplex módon szeretnék segítséget nyújtani vendégeim számára, tehát az edzés mellett, a nyújtás és a táplálkozás terén is egyaránt.
Az edzéseim a határok feszegetéséről, az intenzitásról és a progresszióról szólnak. Úgy vélem a legtöbb modern világ okozta probléma megfelelő tápanyag bevitellel és testmozgással orvosolható.
Csatlakozz a Magyar Honvédség kiképzőjének boksz alapú személyi edzéséhez.
A volt válogatott ökölvívó óráin elsősorban a robbanékonyság, az állóképesség, az izomerő fejlesztése az elsődleges. Te hozod a szorgalmad, Ő a jókedvet!
Mint edző és egészségfejlesztő célom hogy a tanultak és a saját tapasztalataim alapján segítsem a vendégeket egy egészségesebb élet felé.
Az edzőtermi edzéseket fontosnak tartom, hiszen napjainkban egyre több sportág fizikálisabb.
Már gyerekkorom óta sportolok, ez a szenvedélyem azóta is tart. A sport az életem része lett és nem tudnék nélküle meglenni.
Gyerekkorom óta az emberek segítése az álmom, amit a sporton keresztül szeretnék megvalósítani.
Célom, hogy minél több emberrel meg tudjam szerettetni a sportot, és ne csak a testüknek és a lelküknek tegyenek ezzel jót, hanem a mozgás közben jól is érezzék magukat.
Gyerekjóga
Alakformáló
Rooftop jóga, kiscsoportos jóga
PRAMA ENERGY, PRAMA STRONG, PRAMA ATHLETIC, PRAMA FIGHT
PRAMA FLOW, PRAMA ACTIVE, PRAMA ENERGY
PRAMA FLOW, PRAMA ENERGY, PRAMA STRONG
KAPCSOLAT
Vadász utca 30. Budapest
1054
[email protected]
+36 70 662 8690
+36 70 662 8688
TÉRKÉP MEGTEKINTÉSE
NYITVATARTÁS
Hétfő – péntek:
6.00 – 22.00
Szombat – vasárnap:
8.00 – 20:00
ünnepnapokon:
8.00 – 20.00